Kozák Csaba

Biró Ildikó és Jakabházi Sándor közös tárlatának címe Határeset. Ezt a főnevet a Wikiszótár így értelmezi: „nem egyértelmű tény, helyzet, amelynek besorolása, meghatározása kétféle is lehet, ezért bizonytalan.” Esetükben a cím arra utalhat, hogy Biró és Jakabházi a magyar–román határon innen és túl élnek; Szeged és Temesvár csupán 115 kilométerre fekszenek egymástól. A hívószó azt is jelezheti, hogy mindkét alkotó műveinek mérete, technikája, datálása hasonló, mindketten egyaránt használnak ábrázoló, figurális és absztrakt fragmentumokat, ám munkáik egyértelműen elkülöníthetőek, közöttük is húzódik egy határ.

Biró Ildikó több mint 10 éve tanít a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának Rajz és Művészettörténet Tanszékén, tudományos tevékenysége mellett hagyományos és digitális technikával egyaránt készít grafikákat. A jelen tárlatra tíz darab 70×70 centiméteres, 2019-ben készült, kartonra nyomott digitális grafikáit hozta el. A művek egy része fotó alapú, míg máshol festményrészleteket emel ki, azokat „átírva”, és a saját műveibe applikálja. Számítógéppel manipulált munkáiban valós, egy világvárosban játszódó jelenetek keverednek a lélek ismeretlen mélységeiből feltörő álomszerű víziókkal.

Biró Ildikó: Metropolisz, 2019, digitális print, karton, 70×70 cm

Az ábrázoló és az absztrakt reprezentáció határmezsgyéjén fogant képein –  párás, ködös, szfumátós képtereiben – oldott, elmosódott színmezőibe ellenpontozásként árnyszerű emberalakokat telepít, akik egy ismeretlen városban sétálnak, indulnak el ismeretlen céljaik felé, hogy oldják az urbánus lét társas magányát. A sárga, az arany, a rozsdabarna, a vörös meleg, felfénylő színei mellett megjelenik a hideg kék, a transzparens fehér és a figurák feketéje. Olyan, mintha képei felszínén átlátszó üveglapokat mozgatna, csúsztatna el. Minden műve részletgazdagon kidolgozott, melyeken léniákat futtat, többször geometrikusan  tördelt az alap, a háttér. Városában talán egy pályaudvaron, egy aluljáróban, egy metróállomáson vagy valamiféle olyan környezetben járunk, amit az architektonika ölel körül, ahogy Pillanatfelvételén és Metropoliszában geometrikusan osztott a járda, míg az utóbbin a hátsó üvegfal szabályos, gótikusan szimmetrikus ívekben nyílik ki.

Őszi melódiája lávafényeket villant fel, hármas tagoltsága – föld, horizont, ég – a klasszikus tájképek elrendezésére utaló. Örökre és Buddha című képein a művek magjába ülteti a figurát, amit érzékenyen váltogatott színmezők, amorf részletek fognak körbe. Sok munkáján megjelenik egy-egy sor, idézet. Ezek Weöres Sándor verseiből kiemelt részletek (például Örök pillanat, Lámpád vagyok, Őszi melódia stb.). Van, ahol Biró művének címe összecseng Weöres eredeti versének címével, ám ezek nem egy-egy adott vers illusztrációi, semmiféle alárendelt szerepben nem állnak azokkal. A szöveges betétek csupán mintázatok, textúrák, melyek a képtérbe rejtve kódolódnak, azok tartalmához, hangulatához igazodnak. Az Örök pillanat elmosódott, szélfútta emberalakjai felett valami izzó, éteri, időtlen fény jelenik meg, ami visszacsatol a hasonló című vers első soraihoz: „Mit málló kőre nem bízol: mintázd meg a levegőből. Van néha olyan pillanat, mely kilóg az időből.”

Biró Ildikó: Lámpád vagyok, 2019, digitális print, karton, 70×70 cm

Jakabházi Sándor grafikus és festőművész egyéni és csoportos kiállításaival már világszerte szerepelt, ami a művei láttán egyértelműen nem a szerencséjének, hanem a tehetségének köszönhető. A Temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karán tanító művész korábban már állított ki ebben a galériában, most viszont a legfrissebb, az idén készült, sorozat jellegű munkáiból hozott el egy válogatást. Ez a kiállítási anyag annyira friss, hogy az alkotó a megnyitó napjának kora délutánján érkezett művekbe a helyszínen lakkfilccel spontán beledolgozott, hogy azok grafikus jellegét még jobban hangsúlyozza. A főleg fekete-fehér és ezek köztes árnyalatait felvonultató, vegyes technikával kartonra készült művein a kromatika ugyan visszafogott, redukált, ám a munkák motívumrendszere ennek éppen az ellentéte: változatosan gazdag.

Jakabházi Sándor: Kapcsolatra vetődött árnyék, 2019, vegyes technika, karton, 70×70 cm

A főszereplő minden képen a kontúrral határolt emberalak felsőteste, büsztje. A művész már képei címében (például Délutáni randevú, Véletlen találkozás, Kapcsolatra vetődött árnyék) egyértelművé teszi tematikáját: a párkapcsolatokat, az emberek közötti érintkezést. Ezeknek az azonosíthatatlan lényeknek a körvonalai egy picit Deim Pál sematikus figuráira emlékeztetnek, ám azoknak nem paralleljei. Művein analógiák és ellentétpárok vannak ütköztetve. Vannak hasonló formák és hasonló mintázatok, ugyanakkor a fekete-fehér színek úgy küzdenek meg egymással, ahogy az ábrázoló, figurális karakterek kontrapunktjai a geometrikus motívumok. A mértan alapegységeit szövi a műveibe, hiszen vannak itt egyenes léniák, párhuzamos vonalkázás, csíkok, sávok, téglalapok, négyzetek, háromszögek, sokszögek és parallelogrammák. A szabályosan húrozott, a geometriára hangolt fragmentumok mindig a sötétben rejtekező vagy éppen fehéren világító emberalakkal feleselnek. Ezeket az ellentétpárokat oly módon képes még fokozni, hogy képtereiben szövevényes, csomós, fonalas vonalhálózat fut, vibrál. Képei mozgalmasságot, dinamizmust sugallnak. Liánosan burjánzó vonalai alatt/mögött amorf pacák terjeszkednek a fehér alapon. A képek részleges mértani strukturáltsága utalás a geometrikus hagyományokra, kaotikus betétei pedig megidézik az informel festészet szeles, szabadon lélegző, spontán gesztusokat felvonultató világát. Az egymást fedő, elmozdulásokkal és pozícióváltásokkal bemozgatott figurákat a geometrikus elemeken és a kalligrafikus jelrendszeren kívül még a morzsás, porózus, pontokkal hintett képtér is ellenpontozza. Látványvilága megdolgoztatja a szemet.

Jakabházi Sándor: Véletlen találkozás, 2019, vegyes technika, karton, 70×70 cm

byArt Galéria, Budapest

  1. január 13-ig