Sirbik Attila
Nemes Annát leginkább az emberi test megjelenítése vonzza, melyet meztelenül tár a néző elé páratlan hangnemben. A vásznat, az ecsetet és a festéket is levegős könnyedséggel használja, legyen szó fogyatékosokról, testépítőkről, családtagokról vagy a test anatómiáját újragondoló aktokról. A hol érzéki, hol bizarr pozíciókban megjelenített személyek Nemes festményein sajátos intimitást hordoznak, titkaikat azonban nem adják ki, megőrzik sejtelmességüket. Technikájára a nagy mértékben oldott akrilfestés jellemző, melyet bravúrosan és példátlan érzékiséggel rétegez a hófehér vásznon.
Egy szüntelenül átrendeződő, centrum nélküli térként, vak és levezethetetlen pontok tömörüléseként képzeled el a testet?
Nemes Anna: A testet közvetítő médiumként érzékelem, a puszta létezésem manifesztációja, nem közeg vagy viselt matéria. A testem én vagyok, és különböző állapotokat élek meg, emiatt ez valóban egy folyamatosan mozgó és rendeződő jelenség. Organizmus. Centrum mindig van, mivel a figyelem szelekciója által koncentrálttá válnak adott régiók adott időintervallumban. Freud ezt a libidó által megszállt testtájak analógiájával magyarázná, de a generális létezés túlmutat a pszichoanalízis személyiségfejlődés elméletén.
Egyfelől egy felfokozottan testmániás, a tömegmédiumok által is pumpált szexközpontú felfogás létezik, amely (hús)tárgyként tekint az emberre, másfelől még mindig a kereszténységben gyökeredző, álszemérmes, testiszonnyal és bűntudattal küzdő világban élünk.
N. A.: A két percepciós lehetőség, amit felvázoltál, két véglet, egy elég széles spektrum fekszik a kettő között, amit ráadásul különböző kontextusokban teljesen másként lehet értékelni. Az igaz, hogy jelentősen eltolódtak az intimitás értékei az elmúlt évszázadok során; ez nagyban összefügg a mortalitási ráta csökkenésével, mert a halálhoz való viszonyunk és a transzcendentalitás iránti igényünk – mely a vallásos mentalitás alappillére – csökkent. Azonban érdemes szem előtt tartani, hogy az ókori műalkotások figuráinak nagy része tök pucér.
Amennyire kultusza van a test imádatának mind a sport, a táplálék, a divat és a pornográfia tekintetében, olyannyira a tabuk körébe sorolódik ezeknek az ellentéte?
N. A.: Ez egy kulturális kérdés, mely mindkét oldalról feltehető. Mindkét oldalon központi tárgy a test, és mindkét oldalon megtapasztalható a test entitástól függetlenített pozíciója (tárgyként kezelése, objektivizációja), de míg az egyik túlexpozicionálja, a másik súlytalanná próbálja tenni.
Mit gondolsz a szépségkultusz fasizmusáról?
N. A.: Minden átmeneti. Valaminek a kiválasztása automatikusan fasisztoid, de egyszerűen így működik a gondolkodás. Éppen amiatt, hogy folyamatosan változik, válik lényegtelenné a döntése. A kultusz nem egy kongruens dolog.
Mi a különbség a test és a hús között?
N. A.: A hús halott, és ebből kifolyólag passzív.
Mennyire foglalkoztat az ellentmondásos testiség, a betegségmetaforák, az emberen túli antropológia?
N. A.: Ezek a fogalmak mind a fantáziavilágom részeit képezik. A torzulás azért vonzó és izgalmas, mert tele van lehetőségekkel. Ami „szép”, az az harmonikus, és befejezett, nem ad élményt, nincs kapcsolódási pont, mert a konfliktus ki lett irtva belőle. Bizonyos felfogásban krízisek mentén zajlik a fejlődés. Ilyen értelemben a normalitástól eltérő jelenség az, amely indikálja a felfedezést és így a haladást érzéki szinten is. Úgy működik ez, mint a mutáció. Ezek mind konfliktuózus témák, éppen ezért megmozgatnak. Olyan rétegeket képesek hozzáadni a külső és a szubjektív valóság ütköztetésekor létrejött pszichológiai mezőn, melyek millió-dimenzióssá teszik a műalkotást.