Láng Eszter
A MODEM (Debrecen) Lehet-e kortárs a freskó? című kiállításán kortársak falfestményeit láthatjuk – a reformáció 500 éves ünneplésének kapcsán hirdették meg a projektet, amelyre 49 pályázat közül választottak ki tízet megvalósításra. A kiírás azt a kérdést feszegette, hogy van-e létjogosultsága a kortárs falfestésnek korunkban, s egyáltalán: van-e alkotói (és befogadói) igény minderre. Az elkészült művek elsősorban nem a hagyományról, hanem korunkról szólnak, nemcsak technikailag, a felfogásban is. Tükrözik napjainkat, jelenünk művészetfelfogásának kis szeletét, a változást a korábbi időszakokhoz képest és a művészek önkifejezési szándékát, amelynek eredménye, a megszületett falfestmények egyébként a kiállítás bezárása után a maguk fizikai valóságában semmivé lesznek, hiszen a hatalmas, mozgatható, átrendezhető gipszkarton falakat lefestik, előkészítik a következő kiállítás számára. Maradnak a videók, a fotók dokumentumként, és az emlékek.
Mégis miért örülök ennek a kiállításnak? Egyrészt azért, mert a művek fizikai eltűnése egyértelmű, explicit utalás a mulandóságra, a dolgok efemer voltára. Másrészt azért, mert a művek készítése során összekovácsolódott egy közösség, amelyhez még hozzáadhatók a MODEM munkatársai és a látogatók is, és hát az ember, ha „egyedüli példány” is, egyúttal szociábilis, társadalmi lény, nem árt erre odafigyelni.
A kiállítás alkotóinak zöme a fiatalabb korosztályból került ki, de ott találjuk mellettük a hatvanas éveiben járó, ismert debreceni mestert is, Burai Istvánt. Figurákban, formákban gazdag, visszafogottan színes falfelületének fő jellemzője a mozgalmasság. Művének címével is vallja, hogy „Ég és föld között” kell földi életünk során kihasználnunk az életet, a sors adta lehetőséget. A művész saját belső egyensúlyának megteremtésére törekszik, s a világ összetettségét a maga egyéni módján képes elénk tárni.
Tarnóczi Tamás Jézus jeruzsálemi bevonulását festette meg általános iskolai tanítványaival. Strukturált, egy-egy szín által jellemzett felületrészeket látunk, absztrakt és konkrét formák összhangját, a közismert történet modern változatát. Huszthy Edit finoman megdolgozott, gazdag, sötétkék-sötétzöld színvilágú háttere előtt az evangélisták robusztus, erőt sugalló figurái vonulnak el: János sas formájában, Márk oroszlánként, Lukács bikaként, Máté pedig, akinek szimbóluma az egyházművészetben az angyal, emberformában, szárnyak nélkül.
Hegedűs Judit és Várhelyi Csilla Újkerti születés címmel ellátott, realista, részletgazdag munkája napjaink egyik panellakásába, profán környezetbe invitál, Jézus születésének történetét parafrazeálva. Bennem felidéződik Falcsik Mari remek verse a témában, aki egy homeless pár gyermeke születésének körülményei közé helyezi a történetet, érzékenyen, átélhetően. Vég Júlia Cape of Good Hope (A Jóreménység foka) című képe is a figuratív vonalba tartozik. Ortodox papok a tengeren, egy pallón szorongva egyirányú forgalmat jelző KRESZ-táblába kapaszkodnak, melyen a nyíl felfelé, az ég, a mennyek felé mutat, sokféle értelmezési lehetőséget nyújtva a befogadónak, bár a kép alkotója „a hit fenntartó erejét” kívánta vele kifejezni.
Hatalmas áruházi polcrendszert „épített” fel Krnács Ágota. A művet ritmus, fegyelem és monumentalitás egyszerre jellemzi. A polcokon mindennapi fogyasztási cikkeink sorakoznak a kenyértől az italokig, s az egyik polcon egy Jézus-figura is megbújik. Jézus (Isten, a hit, a vallás) mindenütt jelen van-e vagy ő is csak áruvá válik, neve „csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé”? Szántó István általában a tárgyi folklór, a vallásos népművészet – itt, most – a mexikói paper picadók hagyományából inspirálódik (Szent Mihály szekere). A kompozíció kiegyensúlyozott, egyszerre fegyelmezett és dinamikus, némi visszafogott dekorativitással. Mindössze két színt, a sötét- és a világoskéket használja.
Tóth Anna absztrakt óriásképén a kékek és sárgák fölött a vörösek dominálnak. Akár tájszerűnek is felfogható a munka, s az elemek, tűz, víz levegő összjátékának, teret engedve a szabad asszociációknak és az érzelmeknek.
A teremtés „forgatókönyvét” készítette el három fiatal alkotó, Gressai Ferdinánd, Pintér Gergő és Váczi Lilla. A teremtés „még első mozzanatának sem tekinthető lépésétől”, onnan, hogy „kezdetben vala az Ige”, ami „cselekedett, illetve történt vagy csak létezett”, egészen addig, míg a Teremtő fejében a dolgok „a helyükre kerültek”. Két monitort is alkalmaznak, amelyeken gif-szerű videóinstalláció fut, a Betöltődés címűn az Igével való betöltődésre utalnak. A szöveg jelentőséget kap Szegedi Zsuzsanna falfestményén is. Az interneten talált 30 legszebb magyar vers toplistájából számítógépes program segítségével választotta ki a leggyakrabban használt szavakat. A munka második fázisában a megnyitón bárki szabadon beavatkozhatott a képbe, szivaccsal, radírral elmosottá, „elmaszatolttá” tehette azt. Mindeközben az alkotó a folyamatokat videóra vette, ezáltal született meg a végleges mű.
Végezetül: igen fontosnak érzem a kérdést, amit Szegedi Zsuzsanna feltesz: „…hol is él a műalkotás”? „A falon, az emlékezetünkben vagy pedig a digitális térben”? Látható, hogy a legfiatalabb generáció a kornak megfelelő technika irányába mozdul el. Így volt ez minden korábbi időszakban is. Jól van ez így.
MODEM, Debrecen
2017. január 21.–február 23.
