Kozák Csaba
A Deli Ágnes és Gaál Endre rendezte tárlat az „ars longa” bizonyságával szolgál, hiszen a mű – felülírva az elkerülhetetlent – túléli alkotóját; válogatásuk nem tesz különbséget az élő és már eltávozott budai szobrászok között.
Hetey Katalin (1924–2010) polírozott vörösréz kisplasztikákkal szerepel a tárlaton. A vastag testű, fényes fémlapokat minimalista beavatkozással alakítja át. A műveket bevágások és hajlítások léptetik a harmadik dimenzióba. Van, ahol szimmetrikus a lekerekített formák felszínének kinyitása, másutt eltér a tengelyes elrendezéstől, de azok így is egyensúlyban maradnak. A hajlékony testű, redukált formációk mozgásba lendülnek. Jel sorozatában az egyszerűsítés egyértelműen többletet eredményez. Hérics Nándor (1956) acélt, műgyantát, öntöttvasat ütköztet műveiben a világító, bármilyen formát leírni képes neonnal. Elektromos aurája egy hétköznapi tárgy, a konnektor/dugó és a dugalj művészi parafrázisa. Az objekt felülemelkedik funkcionális tárgyi jellegén és a művész átiratában műtárggyá nemesül. Az alkotó az ismert, hétköznapi dolgokat más „megvilágításban” láttatja. Erre példa a Fénydaráló esete is, ahol a darált hús vékony, hengeres csíkjai helyett a darálóból fénycsövek folynak alá. Művei az értelmezés szabadságát sugallják, asszociációkra késztetnek, így egyszerre elgondolkodtató és humoros módon képesek kitágítani konkrét tárgyak jelentését.
Hetey Katalin: Jel, 1981/38, 42 x 44 x 24 cm, polírozott vörösréz
Orosz Péter (1951–2015) munkái morfológiájának alapmotívuma a tövis, ami a töviskoszorú révén egyben a keresztény ikonográfia része. Itteni műveiben ugyanúgy megjelenik a tövis, mint azokban, ahol csak fragmentumként tűnik fel. A tövis, a gledícsia kinyílhat a kör, a karika, a kerék, a koszorú vázából, vagy a mű belseje felé mutatva jelöli ki a geometrikus formáció magját. A Doboz Szikora Tamásnak kubusa tisztelgés festő barátjának munkássága előtt, hiszen annak fő motívumát, a dobozt írta át a saját szobrászi nyelvére. A satírozott grafikai elemekkel tarkított, viasszal pecsételt hátsó falat és az alapot még a festő készítette, míg Orosz tövisekkel applikálta, majd egy ágakból összefont kockába installálta azt. Tengelyként a mű belső terébe egy fémdróttal körbetekert fa rudat lógatott, ami az általa annyira kedvelt hánccsal való bandázsolás egyik variánsa. Pázmándi Antal (1943) térbe helyezett vagy éppen a falra lógatott plasztikái, kerámiái egyszerre építkeznek motívumokban gazdag, absztrakt és ábrázoló fragmentumokból.
Szöllőssy Enikő: Labirintusok, 2016, 30x40cm/mű, digitális nyomat
Pázmándi Antal: A tarajos, 2015, magastűzű kerámia, 70 x 100 x 35 cm
Színes műveiben egyszerre tűnnek fel organikus és geometrikus részletek. Ezek nem konfrontálódnak, hanem egymással feleselve alkotják a mű egészét. A pop art világára hajazó elemek között Tarajos és Ajándék Hoffmannak című művein burjánzóan vannak egymásra/egymásba építve architektonikus, mértani elemek és szerves formációk, melyek felidézhetnek egy raszteresen áttört ablakot, egy műszaki szerelvényt, alkatrészt ugyanúgy, mint gömbölyded női melleket. A szem nem győzi a részleteket. A művek feszültségét, ritmusát épp a fenti formációk ellentétpárja adja. Szalay Pál (1953–2015) lovas kisplasztikáiból kettő fából készült, a harmadik pedig bronzból. A munkákra a játékosság és az abszurd hangvétel jellemző. Mobilozó nője egy mellső lábairól éppen elugró lovat ábrázol, amin a figura – lehetetlen helyzetét felülírva – lazán telefonál. Az A mint akadály munkájának lovasa szintén mozgásba hozható a néző által. Öröm ránézni ezekre a faragott, szeretettel teljes figurákra és lovakra, melyek telefonostól és aktatáskástól igyekeznek a mesék dolgozójába. Antik hőse akár a magányos lovagot, Don Quijotét is megidézhetné, amint az hétlábú lován poroszkál heroikus, kalandos útján, bár büszke tartású torzója azon ókori hőssel is azonosítható lehetne, aki csonkolt karjaival is tovább küzd a csaták mezején.
Szöllőssy Enikő (1939) négy elektrográfiával, digitális nyomattal és egy kerámia installációval szerepel a tárlaton. Ablakok–Ajtók művei a nyitottság és bezártság, az áthatolhatóság és akadályozottság problematikáját vetik fel a résnyire nyíló kerámia konstrukciók segítségével, melyeket kanyargó kötelek és szögesdrótok fognak össze, lehetetlenné téve az ember – fizikai és spirituális értelemben vett – szabad közlekedését. Művének résein, ablaknyílásain egy kék kötél kanyarog át, hogy útját a földön fejezze be. Hasonló témakört dolgoznak fel Labirintus című színes elektrográfiái. Ezeken az emberi ujjlenyomathoz hasonló labirintusok, mikrovilágok rajzolódnak ki, miközben a háttérben ablakok-ajtók nyílnak ki, ahonnan emberek magányos tömege hömpölyög.
Veszprémi Imre (1932–2013) carrarai és portugál márványból faragta ki Szent Kövét. A Pietra Santa című alkotása egy függőleges tengelyre építkező, szimmetrikusan osztott, felső harmadában egy vízszintes csapolással összekötött, az ég felé nyújtózkodó absztrakt szobor. A szürkén erezett márvány életigenlő: két kinyíló virágszirmot vagy angyalok szárnyaira emlékeztető formációt idéz. Gondoláján viszont már ábrázolóba hajlik a megjelenítés, hiszen a holdsarlóhoz hasonlatos gondolát két darabos torzó üli meg. A mű testébe mesterséges elemként ólom van folyatva, ami akár a márvány erezete is lehetne. A carrarai márványból faragott Végtelen kék bolygójának fotója zárja a tárlatot.
Vízivárosi Galéria
2016. június 22-ig
